Tüntetés pártfinanszírozással

Érdekes kijelentéseket tett a Szociáldemokrata Párt elnöke a B1TV műsorában. Victor Ponta többek közt azt mondta, hogy:

1. a tiltakozó rendőrök helyében sokkal erőszakosabb lett volna;

2. az engedély nélkül felvonuló rendőrök nem sértettek törvényt, “csupán szabálysértést követtek el”;

3. a Szociáldemokrata Párt szükség esetén jogsegélyt biztosít a rendőröknek, és kifizeti a rájuk kiszabott bírságot.

Az első pontot illetően nókomment. Ami a másodikat és a harmadikat illeti, a  szabálysértés (contravenţie) is törvénysértés, még ha nem bűncselekmény (infracţiune) is. Egyébként nem járna érte bírság. A feneség az, hogy Ponta maga nemcsak végzettségét tekintve jogász – ilyen sok van -, hanem gyakorló ügyész is volt. Azaz nehezen hihető, hogy nincs tisztában a szabály- és a törvénysértés mibenlétével.

Másfelől a bírság átvállalása lehet nagylelkű ajánlat, viszont egyenértékű a politikai ellenfél ellen irányuló tömegmegmozdulás nyílt finanszírozásával. Ha jól tudom, ilyesmire eddig nem volt példa.

Árnyékkormány az árnyékban

Amikor meghallottam, hogy a liberálisok árnyékkormányt készítenek, az első gondolatom az volt, hogy lám, végre egy komoly kezdeményezés. Crin Antonescu múlt heti bejelentését hallva viszont egyszeriben lelohadt a lelkesedésem.

A liberális árnyékkormányt nem úgy kell ám elképzelni, mint Nagy-Britanniában (ahol kitalálták), hogy az ellenzék “miniszterei” árnyékként követik hatalmi pandanjukat, egyfelől bírálva, másfelől felmutatva az alternatívát.

A liberális árnyékminiszterek mindenekelőtt túl kevesen vannak – tizenegyen –, holott tudnivaló, hogy a Boc-kormány tizenhat tagú, és minden embernek legalább egy darab árnyéka van. (Ez akkor is igaz, ha az illető történetesen miniszter.)

A tizenegy főből álló árnyékkabinet a megalapozott kritikához is kevés, nemhogy az alternatíva felmutatásához. Lerí egyébként, hogy nem is ez a cél – a tizenegy árnyékminiszter csupán azt hivatott üzenni, hogy lám, a liberális csapat kisebb létszámban is tud játszani. Hogy milyen eredménnyel, az más kérdés. És éppen erre nem kapunk választ.

Személyesen Mircea Diaconut hallottam nyilatkozni nem hivatalos “kinevezése” után. Kissé ijedten mondta: dehogyis pályázik ő a művelődési miniszteri posztra -  az, hogy “feltették egy listára”, nem jelent semmit.

Magam is így gondoltam.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mi hír ma?

Szokásos reggeli fürdőszobai program, közben hallgatom a tévéhíradót. Már este is furcsa volt, de most ugrik be, mi a’: a hírben, ami “az egyik bukaresti bevásárlóközpont mennyezetének a beomlásáról szól”, nem hangzik el a bevásárlóközpont neve. CNA-s szabályozás – mondanák a tévések.

Valóban van olyan szabály, ami a burkolt reklámot bünteti, de ez nem az, hanem teljesen egyértelműen közérdekű információ. Persze, értelmezéseknek mindig lehet helye…

Eszembe jut, amit “egyik rádiós barátom” mesélt. (Azért se mondom meg a nevét!) Két híradó közt, a dohányzóban összefut “az egyik operatőrükkel”. Lezajlik a következő beszélgetés:

B: Ce faceţi?

O: Nu facem nimic, doamnă, să nu greşim.

Jól értem, hogy a bajt jobb megelőzni? Csakhogy még mindig nem tudom, melyik bevásárlóközpontot kerüljem el a hétvégén.

Bonnie&Clyde, Băsescu&Obama

Bizonyára ismerik Bonnie és Clyde történetét. Ha mégsem ugrana be hirtelen, Bonnie Parker és Clyde Barrow a modernkori kriminál-történelem talán legismertebb párosa. Még Al Caponénál is nagyobb hírnévre tettek szert, annak ellenére, hogy Bonnie mindössze 24 évet élt, Clyde pedig csupán eggyel többet. Természetesen nem jelenti azt, hogy túlélte volna, csupán csak egy évvel korábban született –amúgy egyszerre, együtt estek el a rendőrök golyózáporában, 1934. május 23-án. Ezt megelőzően, négyéves karrierjük során, a feljegyzések szerint legalább kilenc rendőrt öltek meg, és nem könyörültek az útjukba került civileknek sem. Főként kisebb boltok és vidéki benzinkutak kirablására szakosodtak, viszont – és ez a meghatározó mozzanat – kifosztottak tucatnyi bankot is. Innentől kezdve, a hírnévhez nem hiányzott más, mint Bonnie néhány szexis fotója, amit egyszer menekülés közben búvóhelyükön hátrahagytak.

Ha csak szigorúan a tényeket nézzük, Bonnie és Clyde tulajdonképpen piti bűnöző volt, mellesleg meglehetősen kegyetlenek is voltak. Ám a körülmények folytán mégis valóságos hősökké váltak a közvélemény szemében. Különféle legendák keringtek róluk, valódi vagy állítólagos jótetteikről. A bankrablókat az átlag amerikai az „ellenségem ellensége a barátom” elvet alkalmazva állította piedesztálra. Bonnie és Clyde karrierje ugyanis egybeesett a nagy gazdasági válsággal, amikor – akárcsak most – a bankok enyhén szólva nem voltak népszerűek.

Bonnie és Clyde történetét a mai Románia legnagyobb bankjának elnöke juttatta eszembe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Cigányok és ténykérdések

Fiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok…” Következik a szokásos felsorolás, az általánosítások, szerencsétlen és pontatlan statisztikák.

Meg azt is mondja, hogy fogadni merne, a börtönökben is a rabok több mint fele roma. Súlyos eset, gondolom, már azok is zavarják, akiket bezártak!

Kiderül, az életmódjukat nem tartja „megfelelőnek”. Mert „milyen dolog az, hogy az embernek nincs rendes háza, ott alszik, eszik ésatöbbi, ahol éri”?

Gondoltam, összezavarom – nem sikerült: abba még belemegy, hogy nem az összes cigányt kellene bezárni, csak „azt a részét”, de ennél alább nem enged.

Megkérdezem, miért általánosít. Ő igazán nem! Miért akarná megmondani bárkinek, hogyan kell élni? Nem akarja ő, de „2010-ben nem lehet az ember nomád”! A szót kimondhatatlan lenézéssel, valósággal hozzáköpi a mondathoz.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….