A szőke, a vaksi és a törpe – Băsescu megoldotta

ev3033_62691200

Az elnöki hivatal színpadán adhatják elő a betiltott darabot, amely sokak szerint az államfő és a miniszterelnök testi fogyatékosságaira utal.

A rendező Ştefanis Lupu péntek délben közölte, hogy a Dalles színház igazgatója, Iustina Cornel felszólította: változtassa meg darabja címét, ellenkező esetben elmarad a bemutató. Az igazgató viszont azt állítja, a „Blonda, chiorul şi piticul" (A szőke, a vaksi és a törpe) című darabot obszcenitása miatt nem játszhatják, semmilyen körülmények között. Iustina Cornel sajnálja, hogy a premierkor nem üríthette ki a termet. Szerinte a rendező a címmel próbál nézőket csalogatni (a cím egyértelmű utalás Elena Udreára, Traian Băsescura és Emi, Boc-ra), miután az első

Önjelölt cenzúráltak (forrás)     előadásra mindössze három jegyet adott el. (A terem zsúfolásig volt meghívottakkal.)

A szőke, a vaksi és a törpe második előadása tegnap egy fővárosi klubban volt. Ştefanis Lupu azt állítja, több vidéki színháztól is megkeresték, és szándékában áll elvinni a darabot falura is, ahol nincs színház.

Az ügy kapcsán kirobbant botránynak az államfő szóvivője vetett véget. Valeriu Turcan az Antena3 TV műsorában tolmácsolta Traian Băsescu kérését, hogy a darabot a Cotroceni-palota színpadán mutassák be. Azt nem pontosította, hogy jelen lesz-e az elnök is az előadáson, de azt kétszer is hangsúlyozta, Băsescu jelezni szeretné, hogy Romániában messzemenően szólásszabadság van.

Az ügy abszurditását fokozza, hogy maga a „cenzor” csupán ideiglenes ügyvivő a Dalles, „civilben” a Masca színház – könyvelője.